EU Blog

Az Európai Unió és Kanada kapcsolatában 2026 szeptemberében új, egyelőre jogilag nem definiált kategória, a „társult tagság” (Associate Membership) fogalma merült fel. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2026. szeptember 16-i évértékelő beszédében azt javasolta, hogy Kanada lehessen az EU első „társult tagja”, és a Kanadával 2016-ban megkötött Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodásra (Comprehensive Economic and Trade Agreement, CETA) építve jöjjön létre egy szélesebb, gazdasági biztonságra és közös prosperitásra irányuló kapcsolat. Mark Carney kanadai miniszterelnök másnap az Európai Parlament előtt üdvözölte a kezdeményezést. A felek politikai szándéka tehát egyértelműbbé vált, a tervezett konstrukció pontos jogi tartalma azonban egyelőre nem körvonalazódott (European Commission, 2026a: n.p.; Government of Canada, 2026a: n.p.).

A társult tagság fogalmát mindenekelőtt el kell határolni az uniós jogban már létező jogi kategóriáktól. Az uniós jog nem szabályozza a „társult tag” jogállását, ugyanakkor lehetővé teszi a teljes tagságot, valamint a harmadik államokkal létrehozható társulás (association) intézményét. Az EUMSZ 217. cikke rendkívül tág felhatalmazást ad: az Unió harmadik országokkal olyan megállapodásokat köthet, amelyek kölcsönös jogokat és kötelezettségeket, közös fellépést és különleges eljárásokat tartalmazó társulást hoznak létre. Ez nem egy előre meghatározott integrációs fokozat, hanem rugalmas jogalap, amely a mediterrán társulási szerződésektől az ukrán Mély- és Átfogó Szabadkereskedelmi Megállapodáson (Deep and Comprehensive Free Trade Area, DCFTA) át egészen a gazdasági integráció rendkívül magas fokát megvalósító konstrukciókat is képes befogadni (European Union, 2012: Art. 217; European Parliament, 2016: 10–21).

A társulási megállapodás (Association Agreement) és a társult tagság (Associate Membership) nem azonos fogalmak. Az előbbi létező uniós jogi instrumentum, az utóbbi 2026 szeptemberében politikai fogalomként jelent meg, amelynek tartalma még tárgyalásra vár. Kanada rendes uniós tagsága ettől külön kérdés: az EUSZ 49. cikkének csatlakozási klauzulája „európai államok” számára nyitott. A jelenlegi elsődleges jog alapján ezért a kanadai kapcsolat mélyítésének reális útja nem a teljes tagság, hanem egy vagy több nemzetközi megállapodás, mindenekelőtt egy EUMSZ 217. cikkére épülő, egyedi társulási keret lenne (European Union, 2012: 43, 144). Az EUMSZ 218. cikke alapján társulási megállapodás esetén a Tanács egyhangú döntése és az Európai Parlament egyetértése szükséges. A tervezett megállapodás uniós vagy vegyes jellege a vállalt kötelezettségek pontos tartalmától és az érintett hatásköröktől függ majd. Külön vizsgálatot igényelne például a beruházásvédelem és a beruházó–állam közötti vitarendezés szabályozása. Amennyiben a megállapodás tagállami jóváhagyást is igényelne, a CETA tapasztalatai alapján a nemzeti ratifikációk elhúzódása az új együttműködés megvalósítását is késleltethetné.

A tanulmány alapállítása az, hogy a lehetséges kanadai társult tagságot nem egyszerűen a CETA „plusz” változataként érdemes felfogni. A meghatározó különbséget nem néhány további vám, mennyiségi korlátozás vagy szolgáltatási akadály megszüntetése jelentené, hanem az, hogy Kanada a kölcsönös kereskedelmi kedvezményeken túl vállalná-e az egységespiaci részvételhez szükséges közös szabályok alkalmazását. Ez minőségi ugrást jelentene: a piacra jutásért cserébe a jelenlegi kanadai–európai szabályozási együttműködésnél jóval szélesebb körű, részben dinamikus jogharmonizációra, intézményi felügyeletre, költségvetési hozzájárulásra és bizonyos területeken az autonóm szabályozási mozgástér korlátozására lenne szükség. Az EGT tapasztalata pontosan azt mutatja, hogy a teljes vagy közel teljes egységespiaci részvétel nem pusztán kereskedelempolitikai kedvezmény, hanem egy sajátos külső differenciált integráció (Graver, 2016: 803–821; Rosén–Sverdrup, 2025: 862–879; Miglio, 2018: 475–498).

A vizsgálat módszertana

A tanulmány azt vizsgálja, milyen jogi és gazdasági tartalommal tölthető meg a társult tagság fogalma, ha a cél a CETA-nál mélyebb, de a teljes uniós tagságnál szűkebb Kanada–EU kapcsolat. A vizsgálat öt, valamennyi érintett szakpolitikai területen felmerülő kérdésre összpontosít. Milyen piacra jutási jogosultságokat biztosítana a társulás a feleknek? Mely uniós szabályokat kellene Kanadának átvennie, és mely területeken lenne elegendő az eltérő szabályozási rendszerek egyenértékűségének elismerése? Hogyan kezelnék a felek a jogszabályok későbbi változásait? Milyen intézmények ellenőriznék a vállalt kötelezettségek teljesítését, és hogyan lehetne kikényszeríteni azok betartását? Végül milyen következményekkel járna, ha Kanada vagy az Európai Unió eltérne a megállapodásban rögzített szabályoktól?

Az elemzés jogi-intézményi és politikai gazdaságtani összehasonlítást alkalmaz. A CETA-t az uniós külső integráció tágabb rendszerében, az Európai Gazdasági Térséggel (EGT), a svájci kétoldalú kapcsolatrendszerrel, az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodással, a DCFTA-kkal, valamint a vámuniós megállapodásokkal összevetve vizsgálja. Ezek nem egyetlen integrációs létra egymást követő fokai. Mindegyik másként kapcsolja össze a piacra jutást, a jogharmonizációt, a döntéshozatali részvételt, a felügyeletet és az autonómiát. Az összehasonlítás ezért nem az egyes modellek elnevezéséből, hanem intézményi és szabályozási jellemzőikből indul ki, és arra keres választ, hogy az egyes megoldások mely elemei vihetők át egy transzatlanti, föderális államot érintő konstrukcióba.

A politikai kezdeményezés még nem tárgyalási mandátum és nem szerződéstervezet, ezért az elemzés világosan elválasztja a hatályos jogot, a hivatalosan bejelentett politikai célokat és a szerző által vizsgált lehetséges modelleket. A társult tagság költségeire vagy kereskedelmi hatásaira ebben a szakaszban nem adható hiteles egyösszegű becslés, mert a piacnyitás köre, a programtagságok, a jogátvételi kötelezettségek és a kivételek még ismeretlenek.

A társult tagság lehetséges helye az Európai Unió külkapcsolati rendszerében

Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés 1958. január 1-jei hatálybalépésével nem egyszerűen egy belső vámlebontási folyamat indult el. A tagállamok fokozatosan közös külső kereskedelempolitikát és közös vámtarifát is kialakítottak, a vámunió 1968-ra kezdett működni. Innen vezet az út a mai közös kereskedelempolitikához, amely az EUMSZ 207. cikke alapján egységes elvekre épül, és ma már nemcsak az áruk vámkezelését, hanem a szolgáltatáskereskedelmet, a szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásait, a közvetlen külföldi beruházásokat, a liberalizációs intézkedéseket, valamint a kereskedelemvédelmi eszközöket is magában foglalja (European Economic Community, 1957: Arts. 110–116; European Union, 2012: 140–141).

Az EU kereskedelmi hatalmának egyik strukturális forrása kezdettől a piac mérete és az volt, hogy a tagállamok külső partnereikkel mind nagyobb mértékben egyetlen kereskedelmi blokként tárgyaltak. Meunier és Nicolaïdis ezt az európai „kereskedelmi erő” egyik alapjának tekinti, Bradford „Brüsszel hatás” tézise pedig azt mutatja meg, hogy az uniós piac mérete és a hozzáférés gazdasági értéke miatt az EU szabályai sok esetben akkor is külső szabályozási hatást fejtenek ki, ha harmadik államok formálisan nem kötelesek átvenni őket (Meunier–Nicolaïdis, 2006: 906–912; Bradford, 2012: 3–10).

Az Európai Unió külső gazdasági kapcsolatrendszerének jelentőségét nem csupán az egységes piac mérete, hanem a harmadik országokkal kialakított együttműködési formák sokfélesége is adja (Gálik–Molnár, 2019: 7–10). Az Unió külkapcsolati rendszerében a hagyományos szabadkereskedelmi megállapodásoktól az ágazati együttműködésen és a társulási szerződéseken át az egységes piacban való részleges részvételig eltérő mélységű kapcsolatok alakultak ki. A Bizottság aktuális nyilvántartása egyszerre tartalmaz klasszikus szabadkereskedelmi megállapodásokat, gazdasági partnerségi egyezményeket, társulási szerződéseket, mély és átfogó szabadkereskedelmi övezeteket, vámuniókat és az EGT-n keresztül megvalósuló egységespiaci integrációt (Meunier–Nicolaïdis, 2006: 906–925; Sáenz de Santa María, 2019: 721–751).

A rendszert ugyanakkor nem célszerű egyszerű, egyenes „lépcsőként” elképzelni. A vámunió például a külső vámpolitika területén szorosabb integrációt jelent, mint a szabadkereskedelmi övezet, de a török–EU vámunió lényegesen kevésbé integrálja a szolgáltatásokat, a munkaerőt vagy a tőkepiacokat, mint az EGT. Ugyanígy egy társulási megállapodás jogi elnevezése önmagában nem mondja meg, milyen mélységű gazdasági integrációt tartalmaz. Inkább egy többdimenziós integrációs mátrixról beszélhetünk.

1. táblázat
Az Európai Unió külső gazdasági kapcsolatainak főbb formái és jellemzői

KAPCSOLATI FORMA	TARTALOM	PÉLDÁK
WTO/MFN, nem preferenciális kapcsolat	WTO-vállalások, MFN-vámok, GATT/GATS-szabályok	Olyan partnerek, amelyekkel nincs preferenciális EU-megállapodás
Preferenciális FTA	Vámok jelentős eltörlése, eredetszabályok, szolgáltatások és új generációs fejezetek	Kanada (CETA), Japán, Dél-Korea, Új-Zéland, Vietnam
Gazdasági partnerségi megállapodás	Kereskedelem és fejlesztési dimenzió	CARIFORUM, SADC, kelet- és dél-afrikai partnerek
Társulási megállapodás	Gazdasági és politikai együttműködés, intézményi társulás, változó mélységű integráció	Izrael, Egyiptom, Tunézia, Nyugat-Balkán
AA + DCFTA	A kereskedelem mellett jelentős uniós jogközelítés	Ukrajna, Moldova, Georgia
Vámunió	Belső vámok eltörlése és részben közös külső vámpolitika	Törökország, Andorra, San Marino
Ágazati, kétoldalú integráció	Több szerződésen alapuló részleges egységespiaci részvétel	Svájc
EGT	A négy szabadság és az egységespiaci acquis nagy része, külön felügyeleti rendszerrel	Norvégia, Izland, Liechtenstein

A Bizottság 2026. szeptemberi állapotot tükröző jegyzéke jól mutatja ezt a sokféleséget: Norvégia, Izland és Liechtenstein az EGT-ben vesz részt, Törökország vámunióban áll az EU-val, Ukrajna társulási szerződéssel és Mély és Átfogó Szabadkereskedelmi Megállapodással kapcsolódik, az Egyesült Királyság Kereskedelmi és Együttműködési Megállapodása (Trade and Cooperation Agreement) szabadkereskedelmi kapcsolatot biztosít, de nem egységespiaci tagságot. Kanada esetében pedig jelenleg a CETA alkalmazandó. Ugyanazon nyilvántartásban szerepelnek a mediterrán társulási szerződések, a nyugat-balkáni stabilizációs és társulási megállapodások és az afrikai, karibi és csendes-óceáni államokkal kötött gazdasági partnerségi megállapodások (Economic Partnership Agreements, EPA-k) is (European Commission, 2026b: n.p.).

A nem preferenciális rendszer általános keretét a Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization, WTO) képezi. Ahol nincs külön preferenciális egyezmény, ott az EU közös külső vámtarifáját és – a WTO-jog által megengedett eltérésekkel – a legnagyobb kedvezmény elvét alkalmazza. Emellett léteznek egyoldalúan biztosított preferenciák, például a fejlődő országokra vonatkozó általános vámkedvezmény-rendszerek (Generalised Scheme of Preferences, GSP). Ezek jogi logikája eltér a kölcsönösen kialkudott szabadkereskedelmi megállapodásokétól. Az EU kereskedelem- és fejlesztéspolitikája történetileg éppen e multilaterális, autonóm preferenciális és bilaterális szerződéses rétegek egymásra épülésével alakult ki (Bartels, 2007: 715–723).

A klasszikus szabadkereskedelmi övezet már preferenciális kapcsolat: a felek egymás közötti vámjaik nagy részét megszüntetik, miközben megőrzik saját külső vámtarifájukat és önálló kereskedelempolitikájukat. Éppen ezért szükség van az eredetszabályokra. Az EU-ba Kanadán keresztül érkező kínai vagy amerikai áru ettől még nem válik kanadai eredetűvé. A kedvezményes vámtétel alkalmazásához igazolni kell, hogy teljesíti a CETA szerinti preferenciális származás feltételeit. Ez választja el alapvetően az FTA-t a vámuniótól.

A vámunió megszünteti ezt a problémát a vámunió területén belül az érintett áruk tekintetében, de ennek ára a külső vámpolitika összehangolása. Törökország kapcsolata ezért fontos kanadai ellenpélda: a török–EU vámunió bizonyos áruk tekintetében nagyon mély, miközben Törökország nem része az egységes piac négy szabadságának és nem rendelkezik önálló uniós döntéshozatali joggal. A vámunió tehát nem jelent közel teljes egységespiaci részvételt: az integráció meghatározott kereskedelempolitikai területekre korlátozódik (European Commission, 2026b: n.p.).

Az Európai Gazdasági Térség (EGT) ettől eltérő integrációs modellt képvisel. Norvégia, Izland és Liechtenstein az egységes piac négy alapvető szabadságának – áruk, szolgáltatások, személyek és tőke – rendszerében vesz részt, és az EGT kiterjed a versenyjogra, állami támogatásokra, fogyasztóvédelemre, társasági jogra, környezetre és számos szociálpolitikai területre. Ugyanakkor az EGT nem vámunió, nem tartalmazza az EU közös kereskedelempolitikáját, a közös mezőgazdasági és halászati politikát, az adópolitikát vagy a gazdasági és monetáris uniót. Az EGT példája Kanada számára azért lényeges, mert mély egységespiaci integráció elméletileg lehetséges közös külső vámtarifa nélkül is (Graver, 2016: 805–810; Rosén–Sverdrup, 2025: 862–868).

Svájc egy harmadik modellt képvisel. Nem tagja az EGT-nek, hanem sok, egymással összekapcsolódó kétoldalú és ágazati egyezménnyel lépett be az egységes piac egyes részeibe. Ennek előnye a szelektivitás, hátránya az intézményi töredezettség és az állandó frissítés szükségessége. A svájci tapasztalat jól mutatja, hogy minél nagyobb az egységespiaci hozzáférés, annál nehezebb fenntartani azt kizárólag statikus, egymástól független szerződésekkel (Kaddous, 2008: 227–269). 2026-ban lényeges változás történt: az EU és Svájc 2026. március 2-án aláírta a kétoldalú kapcsolatok megújítását célzó megállapodáscsomagot, amely az intézményi és szabályozási együttműködés megerősítésére is kiterjed (Council of the European Union, 2026; Swiss Federal Department of Foreign Affairs, 2026). Az új szabályokat nem egyetlen, minden területre kiterjedő intézményi keretmegállapodásban helyezték el a szerződő felek, hanem a belső piaci részvételt biztosító egyes ágazati megállapodásokba építették be. A csomag többek között a személyek szabad mozgására, a légi és szárazföldi közlekedésre, az ipari termékek megfelelőségértékelésére, az élelmiszer-biztonságra és a villamosenergia-piacra vonatkozó együttműködést érint. A megállapodáscsomag az érintett ágazatokban a később elfogadott releváns uniós jogszabályok követését is előirányozza, a szerződésben meghatározott eljárások és kivételek figyelembevételével. Ez biztosíthatja, hogy a közös piac működését szabályozó követelmények ne távolodjanak el egymástól az eredeti megállapodás megkötését követően. A jogátvétel azonban nem automatikus. Az új uniós jogszabályok svájci alkalmazása továbbra is a közösen meghatározott eljárást és a szükséges svájci belső jóváhagyást feltételezi. Bizonyos területeken a megállapodások kifejezetten kivételeket is tartalmaznak. A mezőgazdaság erre jó példa: a szűkebb értelemben vett agrárpiaci szabályozás nem kerül a dinamikus jogkövetés hatálya alá, miközben az élelmiszer-biztonsági együttműködésre már kiterjed ez a kötelezettség. A svájci modell nem azt bizonyítja, hogy egy harmadik ország automatikusan beléphet az egységes piac kiválasztott részeibe. A megállapodáscsomag inkább azt mutatja meg, hogyan kapcsolható össze a meghatározott ágazatokban biztosított piacra jutás a közös szabályok folyamatos alkalmazásával és az ehhez szükséges intézményi garanciákkal.

A svájci példa Kanada számára is azt mutatja, hogy a CETA-n túli együttműködésnek nincs előre meghatározott, egységes uniós modellje. A társult tagság konkrét tartalmát ezért az Európai Uniónak és Kanadának közösen kellene kialakítania. A megállapodás korlátozódhatna a CETA meglévő rendelkezéseinek bővítésére, de létrehozhatna egy annál lényegesen mélyebb, ugyanakkor az EGT-nél szűkebb körű gazdasági integrációt is.

A dinamikus szabályozási igazodás

A külső integráció mélységét nem önmagában az mutatja meg, hogy a partner mennyi uniós szabályt vesz át a megállapodás aláírásakor. Legalább ilyen fontos, hogy mi történik később. Az egységes piac joganyaga folyamatosan változik: új termékbiztonsági, digitális, pénzügyi, környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi normák lépnek hatályba, a meglévőket pedig módosítják vagy végrehajtási aktusokkal egészítik ki. Ha a partner kizárólag a megállapodás megkötésekor hatályos szabályok alkalmazását vállalja, akkor a kezdeti megfelelés rövid idő alatt elavulhat. A statikus jogközelítés ezért kereskedelmi könnyítést teremthet, de önmagában nem hoz létre tartós egységespiaci homogenitást.

A dinamikus igazodás négy alapvető elemből áll. Elsőként azt kell meghatározni, hogy az új uniós jogszabály a társulás mely területein alkalmazandó, majd meg kell teremteni az alkalmazásához szükséges technikai és alkotmányos feltételeket. Ezt követően a szerződő fél beilleszti a szabályt saját jogrendjébe, és gondoskodik annak alkalmazásáról. Végül a rendszernek arra az esetre is megfelelő eljárást kell biztosítania, ha az átvétel késik, a végrehajtás hiányos, vagy a partner tudatosan eltér az uniós szabályozástól. Az EGT Vegyes Bizottsága e feladatokat intézményes eljárásban látja el, az EGT-megállapodás 102. cikke végső esetben az érintett rész ideiglenes felfüggesztését is lehetővé teszi (EEA Agreement, Art. 102; European Free Trade Association, 2026a). A jogátvétel formailag nem automatikus, de az egységes piac homogenitása erős strukturális ösztönzést teremt az időben történő beépítésre.

A CETA szabályozási együttműködése más logikát követ. A felek párbeszédet folytathatnak, információt cserélhetnek és önkéntesen csökkenthetik a szükségtelen különbségeket, de egyikük sem köteles általános jelleggel átvenni a másik jövőbeli jogát. Ez megfelel egy modern szabadkereskedelmi megállapodásnak, amely piacot nyit, miközben védi a szabályozási autonómiát (de Mestral, 2015: 641–654). A társult tagság minőségi többlete ott kezdődne, ahol egyes ágazatokban a szabályozási együttműködést felváltja vagy kiegészíti a jövőbeli változásokat is rendező kötelező mechanizmus.

A 2026-ban aláírt EU–Svájc-megállapodáscsomag szintén azt szemlélteti, hogy a mélyebb ágazati piacnyitáshoz a későbbi uniós jogszabályváltozások követését, az állami támogatások ellenőrzését és a jogviták rendezését szolgáló közös eljárásokra van szükség. A svájci példa ugyanakkor azt is mutatja, hogy ezek a kötelezettségek az egységespiaci részvétellel érintett ágazatokra korlátozhatók, anélkül, hogy a partnerország valamennyi gazdasági területen átvenné az uniós szabályozást (Council of the European Union, 2026; Swiss Federal Department of Foreign Affairs, 2026).

A kanadai konstrukcióban négy szabályozási technika kombinálható. A hagyományos szabályozási együttműködés megőrizné Kanada önálló szabályozási mozgásterét, de csak korlátozottan bővítené a piacra jutás lehetőségeit. Az egyenértékűség lehetővé tenné, hogy Kanada eltérő szabályokkal érjen el összehasonlítható eredményt, de az uniós elismerés visszavonható és gyakran ágazatspecifikus. A szabályozási eltérések közös kezelésére épülő megoldásban Kanada megőrizhetné eltérő szabályait, a felek pedig előre megállapodnának a jelentős versenytorzulások esetén alkalmazható kiegyenlítő vagy felfüggesztési intézkedésekről. A legmélyebb változat az EGT-hez hasonló dinamikus jogátvétel lenne. Nem indokolt ugyanazt a technikát alkalmazni minden területen. Az ipari termékbiztonságban erősebb homogenitás lehet reális, mint a mezőgazdaságban vagy a pénzügyi szabályozás egészében.

A piaci hozzáférés bővülésével a vállalkozások közvetlenebb jogosultságokat szerezhetnének a másik fél piacán, ami szigorúbb szabályozási megfelelést és hatékonyabb felügyeletet igényelne. A különböző együttműködési formák ezért nemcsak a biztosított piaci hozzáférés, hanem az annak fenntartásához szükséges intézményi kötelezettségek alapján is összehasonlíthatók.

2. táblázat
A szabályozási együttműködés lehetséges formái, a piaci hozzáférés
és az intézményi kötelezettségek összefüggései

Integrációs technika	A partner szabályozási mozgástere	A megszerezhető piaci jog jellege	A későbbi eltérés kezelése
Önkéntes szabályozási együttműködés	Széles	Kereskedelmi könnyítés	Konzultáció
A szabályozási egyenértékűség elismerése	Közepes vagy széles	Szűkebb ágazati hozzáférés	Az elismerés módosítása vagy visszavonása
A szabályozási eltérések közös kezelése	Közepes	Feltételes, szélesebb hozzáférés	Arányos kiegyenlítő intézkedés
Dinamikus acquis-átvétel	Szűkebb	Egységespiaci jellegű jog	Felfüggesztés, felügyeleti vagy bírói eljárás

A CETA mint kiinduló pont

A CETA az EU új generációs szabadkereskedelmi megállapodásainak egyik legátfogóbb példája. Az Európai Parlament 2017-ben hozzájárult az egyezményhez, amely 2017. szeptember 21. óta ideiglenesen alkalmazandó. 2026 szeptemberében azonban továbbra sincs teljes egészében hatályban: az Európai Bizottság szerint 17 tagállam fejezte be a nemzeti ratifikációt, tíz – köztük Magyarország – még nem. Ez önmagában fontos politikai tanulság egy új társult tagsági szerződés számára: minél mélyebb a megállapodás és minél több tagállami kompetenciát érint, annál összetettebbé válhat a ratifikáció (European Commission, 2026b: n.p.).

A CETA szabadkereskedelmi övezet, nem vámunió. A vámok szinte teljes eltörlése ellenére Kanada megtartja saját külső vámtarifáját és teljes kereskedelempolitikai szerződéskötési képességét. A Bizottság aktuális összegzése szerint az egyezmény a tarifatételek 99 százalékára kiterjed, 98 százalék pedig már az ideiglenes alkalmazás kezdetén vámmentessé vált. Az áruknak ugyanakkor továbbra is teljesíteniük kell a CETA származási szabályait (CETA, 2017: Ch. 2 és Protocol on Rules of Origin; European Commission, 2026b: n.p.).

A megállapodás mélysége ennél jóval nagyobb. Tartalmaz szabályokat a szolgáltatásokról, beruházásokról, közbeszerzésekről, szellemi tulajdonról és földrajzi árujelzőkről, műszaki kereskedelmi akadályokról, SPS-intézkedésekről, szabályozási együttműködésről, fenntartható fejlődésről, munkajogról és környezetvédelemről. A CETA tehát a vámok lebontásán túl számos gazdasági és szabályozási területre kiterjedő megállapodás (Fahey, 2017: 293–302).

Mindazonáltal a CETA nem egységespiaci megállapodás. Nem biztosít általános munkavállalói szabad mozgást, nem hoz létre uniós jellegű letelepedési szabadságot minden gazdasági szereplő számára, nem teremt automatikus diplomafelismerést, nem helyezi Kanadát az EU közös piacfelügyeleti rendszerébe, nem ad szavazati vagy döntéshozói szerepet uniós intézményekben, nem hoz létre az EU/EGT-joghoz hasonló állami támogatási kontrollt, és nem szünteti meg az EU–Kanada vámhatárt vagy az eredetszabályokat (Fahey, 2017: 299–302; CETA, 2017: Chs. 2, 9, 11, 19, 21, 26).

Különösen lényeges a szabályozási együttműködés korlátozott jellege. A CETA 21. fejezete létrehozta a Szabályozási Együttműködési Fórumot (Regulatory Cooperation Forum), elősegíti a felek szabályozási gyakorlatainak kölcsönös megismerését, az információcserét és a szabályozási együttműködés továbbfejlesztését. A rendszer azonban alapvetően egy együttműködési és konzultációs mechanizmus. A 21.4–21.6. cikkből nem következik olyan kötelezettség, hogy Kanada automatikusan átvegye a később megszülető uniós jogszabályokat, vagy fordítva. A CETA tehát szabályozási együttműködést biztosít, de nem hoz létre a későbbi jogszabályváltozások kötelező követésére épülő rendszert (Fahey, 2017: 298–300).

A társult tagság a szabályozási együttműködés jellegében hozhatna érdemi változást. A CETA statikus nemzetközi szerződéses kötelezettségekre, bizottsági együttműködésre és későbbi, közösen kialkudott fejlesztésekre épül. Egy egységespiaci társulás ezzel szemben azt igényelné, hogy a felek már az alapszerződésben meghatározzák: mi történik, amikor az EU módosítja saját belső szabályait. Az egységes piac szabályozása ugyanis folyamatosan változik. A 2026-ban hatályos termékszabályok, digitális jog, pénzügyi szabályozás, környezetvédelmi előírások vagy közbeszerzési követelmények néhány éven belül lényegesen megváltozhatnak.

A CETA fejlesztésének ezért két szintjét érdemes elválasztani. Az első a szerződés hagyományos mélyítése lenne: annak a kiterjesztése, hogy az egyik fél által elismert szervezetek a másik fél előírásai alapján vizsgálhassák és tanúsíthassák a termékek megfelelőségét, az így kiállított tanúsítványokat pedig mindkét fél elfogadja. Szóba jöhet a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás (Mutual Recognition Agreement, MRA), digitális kereskedelmi szabályok, az egészségügyi és növényegészségügyi intézkedések egyenértékűségének elismerése (sanitary and phytosanitary equivalence, SPS-ekvivalencia), a felek elektronikus közbeszerzési rendszerei közötti átjárhatóság megteremtése, a kutatói, az üzleti és a fiatalok mobilitásának bővítése, az energia- és a kritikusnyersanyag-partnerség kialakítása és a mesterségesintelligencia-szabályozási együttműködés megteremtése. Ezek többsége még beleférne a két autonóm szabályozási rendszer közötti együttműködés jelenlegi logikájába.

A második szint már részleges jogrendi integráció lenne. Itt Kanada egyes kijelölt ágazatokban vállalná, hogy nemcsak a 2026-os uniós joghoz közelít, hanem a jövőbeli releváns jogszabályokat is beépíti. Cserébe a kanadai vállalkozások ezekben az ágazatokban a szabadkereskedelmi megállapodásban biztosított hozzáférésnél jóval szélesebb körű belső piaci jogosultságokat szerezhetnének. Ez lenne a CETA-plusz és a valódi társult tagság közötti határ.

A mezőgazdaság ugyanakkor jól mutatja a CETA-ra épülő piacnyitás korlátait. A közös agrárpolitikában való részvétel nélkül is elképzelhető szorosabb együttműködés, a mezőgazdasági termékek kereskedelmének további liberalizációja azonban külön tárgyalásokat igényelne az érzékeny ágazatok piacra jutásáról, valamint az élelmiszer-biztonsági, állat- és növényegészségügyi követelményekről. E kérdések gazdasági és szabályozási következményeit a későbbi mezőgazdasági fejezet vizsgálja részletesen.

A társult tagság három lehetséges modellje

A kanadai társulás lehetséges formái elsősorban az egységes piachoz való hozzáférés terjedelmében és a vállalt szabályozási kötelezettségekben különböznének egymástól. A legszűkebb változatban egy CETA-plusz és stratégiai társulás jönne létre: a kereskedelmi megállapodás mellé energia-, kritikusnyersanyag-, védelmi, kutatási, digitális és mobilitási megállapodások kerülnének, de Kanada nem lépne be az egységes piac általános jogrendjébe. Az ágazati integrációra épülő változatban svájci típusú, ágazati egységespiaci részvétel alakulhatna ki: Kanada meghatározott szektorokban elfogadná a releváns uniós acquis-t és annak dinamikus változásait. A legszélesebb körű változatban pedig egy EGT-szerű gazdasági társulás jönne létre, amely – esetleges kanadai kivételekkel – a négy szabadságot, verseny- és állami támogatási szabályokat, közbeszerzést, horizontális szabályozást, intézményi felügyeletet és rendszeres acquis-átvételt foglalna magában. A három megoldás közötti eltérés nem elsősorban a vámokban, hanem a jogi integráció mélységében lenne (Graver, 2016: 803–821; European Parliament, 2016: 22–40).

A CETA-plusz elsősorban a meglévő kereskedelmi kedvezményeket és a kölcsönös elismerés lehetőségeit bővítené, miközben Kanada és az Európai Unió megőrizné önálló szabályozási rendszerét. A svájci típusú konstrukció ezzel szemben meghatározott ágazatokban már közös szabályok alkalmazását és azok későbbi változásainak követését is előírhatná. Az EGT-szerű társulás jóval szélesebb körű egységespiaci részvételt biztosítana, amelyhez átfogóbb jogátvételi, felügyeleti és intézményi kötelezettségek kapcsolódnának.

A modellek közötti különbség nem minden gazdasági területen lenne azonos jelentőségű. Az áruk kereskedelmében a hangsúly a vámok további csökkentéséről a műszaki követelményekre, a megfelelőségértékelésre és a piacfelügyeletre helyeződne át. A szolgáltatások és a tőkemozgás területén a mélyebb integráció a piacra jutási jogosultságokat, az engedélyezési és felügyeleti rendszereket, valamint a beruházások ellenőrzésének feltételeit érintené. A személyek szabad mozgása és a szakmai képesítések elismerése ennél is összetettebb kérdés lenne, különösen Kanada tartományi hatáskörei miatt. Az állami támogatások és a közbeszerzések szabályozásának összehangolása szintén meghatározná, hogy a kölcsönös piacnyitás milyen mélységig valósulhatna meg.

Kanada számára ezért nem feltétlenül egyetlen integrációs modell teljes átvétele kínálkozna megoldásként. Egy ágazatonként eltérő kötelezettségeket megállapító társulás lehetővé tehetné, hogy a felek ott mélyítsék el a gazdasági együttműködést, ahol annak előnyei és szabályozási feltételei ezt indokolják, miközben más területeken fenntartják a CETA jelenlegi együttműködési kereteit. Az egyes ágazatok eltérő integrációs lehetőségeit és korlátait a következő fejezetek vizsgálják.

Mezőgazdaság és élelmiszerbiztonság

A mezőgazdaság példája különösen világosan mutatja, hogy az EU és Kanada közötti érdekviszonyok nem ítélhetők meg pusztán a kereskedelmi mérleg alapján. A CETA jelentős vámcsökkentést hozott, de érzékeny termékeknél kvóták, átmeneti szabályok és kivételek maradtak. Az európai sajtexportőrök nagyobb hozzáférést kaptak a kanadai piachoz, miközben a kanadai tejágazat kínálatszabályozási rendszere termelési kvótákkal és importkorlátozásokkal védi a belföldi termelőket. A további piacnyitás ezért a fogyasztók, importőrök és európai gyártók számára előnyt, a kanadai tejtermelők számára viszont jövedelmi és beruházási kockázatot jelenthet (Agriculture and Agri-Food Canada, 2025).

Az ellentétes irányú kereskedelemben a kanadai marha- és sertéshús-termelők érdeke a kvóták és a tényleges piacra jutási akadályok csökkentése. Az uniós állattenyésztők ezzel szemben az importverseny növekedésétől tarthatnak. A vámok azonban csak az egyik akadályt jelentik. Az uniós élelmiszerbiztonsági, állategészségügyi és növényegészségügyi szabályok, a hormonkezelt húsra vonatkozó korlátozások, a növényvédőszer-maradékok felső határértékei, a biotechnológiai engedélyezés és a nyomon követhetőség önálló piacra jutási feltételeket alkotnak. A vámkontingens bővítése önmagában nem teszi lehetővé a kivitelt, ha a termék nem felel meg ezeknek a követelményeknek.

Egy kanadai társult tagságnak nem kellene kiterjednie a közös agrárpolitikára. Az EGT precedense alapján a közös mezőgazdasági és halászati politika kizárható a mély belső piaci integrációból. Más a helyzet az egészségügyi és növényegészségügyi (SPS) szabályozással. Ha a cél a határellenőrzések, valamint az igazolási és tanúsítási kötelezettségek jelentős csökkentése, akkor a feleknek nemcsak egymás ellenőrző szerveiben kellene megbízniuk, hanem az alapul szolgáló kockázatkezelési szabályok tartós egyenértékűségét is fenn kellene tartaniuk. A mezőgazdasági piac további megnyitása azért ütközhet különösen érzékeny érdekellentétekbe, mert az uniós és kanadai szabályok mögött eltérő termelési struktúrák és fogyasztói preferenciák állnak.

A piacnyitás előnyei és hátrányai területileg is egyenlőtlenül oszlanának meg. A kínálatszabályozás alá tartozó kanadai mezőgazdasági ágazatok jelentősége, valamint a szarvasmarha- és gabonaexporthoz fűződő érdekek tartományonként eltérnek. Az Európai Unión belül a versenyhatás másként érintené a nagy exportképes feldolgozókat és azokat a régiókat, ahol a mezőgazdaság foglalkoztatási és társadalmi szerepe erős. Egy mélyebb megállapodás emiatt kompenzációs, átmeneti és kiigazítási mechanizmusok nélkül könnyen széles politikai ellenállást válthatna ki.

Első lépésként ezért célszerűbb lenne a vámok további csökkentése helyett a hatóságok közötti együttműködés erősítésére, az ellenőrzési eredmények kölcsönös elfogadására, az elektronikus tanúsítás fejlesztésére, valamint a regionális állat- és növényegészségügyi intézkedések összehangolására törekedni. Az egészségügyi és növényegészségügyi szabályok teljes körű egységesítése csak az együttműködés egy későbbi szakaszában válhatna reális célkitűzéssé. Ez politikailag kevésbé látványos előrelépést, a kereskedelmi költségek szempontjából azonban közvetlenebb és jobban mérhető eredményeket hozhatna.

Szolgáltatások, tőkemozgás és pénzügyi integráció

A CETA szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezései a megállapodásban meghatározott fenntartások és kivételek mellett biztosítják a piacra jutást és a nemzeti elbánást, valamint megkönnyítik az üzleti célból utazó személyek egyes csoportjainak ideiglenes belépését és tartózkodását. Ez azonban nem azonos az EUMSZ szerinti szolgáltatásnyújtási és letelepedési szabadsággal. Egy kanadai szolgáltatónak továbbra is meg kell felelnie a fogadó ország engedélyezési, prudenciális és szakmai előírásainak, ha az adott ágazatra nem született külön elismerési megoldás. A mélyebb egységespiaci részvétel egyik feltétele az lenne, hogy az egyik fél által kiadott engedélyeket vagy meghozott felügyeleti döntéseket a másik fél területén is meghatározott joghatásokkal ismerjék el.

A pénzügyi szolgáltatások esetében ez különösen magas intézményi küszöböt jelent. Az uniós „egységes útlevél” rendszere – amely lehetővé teszi, hogy egy tagállamban megszerzett engedély alapján a szolgáltató az EU egész területén működjön – nem egyszerű kereskedelmi kedvezmény, hanem a prudenciális szabályok, a tőkekövetelmények, a szanálás, a betét- és befektetővédelem, a pénzmosás elleni ellenőrzés, a fogyasztóvédelem és a felügyeleti együttműködés összekapcsolt rendszere. A Brexit tapasztalata megmutatta, hogy az egyenértékűség nem helyettesíti az „útlevelet”: az uniós jog az egyes pénzügyi tevékenységek esetében eltérő joghatásokat kapcsol az egyenértékűség elismeréséhez, amelyet az EU meghatározott feltételek mellett módosíthat vagy visszavonhat. Az Európai Parlament is a belső piac közös szabályozási, felügyeleti és bírói struktúrájához kötötte az „útlevél” jogát (European Parliament, 2018).

A kanadai föderális berendezkedés a pénzügyi szolgáltatások szabályozásának összehangolását is megnehezíti. A bankok és több nagy pénzügyi intézmény prudenciális felügyeletét szövetségi szinten a Pénzügyi Intézmények Felügyeleti Hivatala (Office of the Superintendent of Financial Institutions) végzi. Az értékpapírpiaci szabályozás ugyanakkor alapvetően tartományi és területi hatáskör. A tartományi és területi értékpapír-felügyeletek a Kanadai Értékpapír-felügyeleti Hatóságok keretében hangolják össze tevékenységüket. Több joghatóság között az európaihoz hasonló „útlevél” mechanizmus működik, de ettől a rendszer nem válik egységes szövetségi tőkepiaci felügyeletté (Canadian Securities Administrators, 2026). Egy uniós–kanadai pénzügyi útlevélrendszer kialakítása ezért azt is megkövetelné, hogy az EU elfogadja a kanadai felügyeleti hálózat felelősségi rendjét, Kanada pedig egységesen és rugalmasan biztosítsa a prudenciális követelmények érvényesülését.

A tőke szabad mozgása nem azonos a pénzügyi szolgáltatások liberalizációjával. A közvetlen beruházás, a portfólióbefektetés, a banki hitelezés, az értékpapír-kereskedelem és a vállalatfelvásárlás eltérő kockázatokat teremt. Még az EU belső piacán is korlátozhatják őket szankciók, pénzmosás elleni szabályok, prudenciális előírások és nemzetbiztonsági befektetés-átvilágítás. Egy társult kanadai státusz ezért nem jelenthetne ellenőrzés nélküli tőkeáramlást. A kérdés az lenne, hogy Kanada mely pénzügyi területeken kapcsolódik be az uniós „egységes szabálykönyv” logikájába, és hol marad egyenértékűnek elismert harmadik ország.

A fokozatos integráció első lépéseként szorosabbá válhatna a pénzügyi felügyeleti hatóságok együttműködése és információcseréje, lehetőség nyílhatna a piaci infrastruktúrák szabályozási egyenértékűségének célzott elismerésére, egyszerűsödhetne a befektetési alapok határokon átnyúló forgalmazása, és javulhatna a fizetési rendszerek közötti átjárhatóság. A teljes banki vagy befektetési szolgáltatási útlevélrendszer csak akkor lenne indokolt, ha a jogkövetés, a közös felügyelet és a jogorvoslat már az EGT-hez közelítő biztonságot adna.

Diplomák, szakmai képesítések és munkavállalási jog

A személyek mobilitásánál három külön kérdéskört kell elválasztani. A diplomák akadémiai elismerése a képzés szintjének vagy tartalmának elfogadását jelenti, például továbbtanulás céljából. Bizonyos szakmákban – például az orvosi, az ügyvédi vagy a mérnöki pályán – a munkavállaláshoz a külföldön szerzett szakmai képesítés hivatalos elismerésére is szükség lehet (Federation of Law Societies of Canada, 2026). A munkavállalási jog ezzel szemben arra vonatkozik, hogy a külföldi állampolgár milyen feltételekkel vállalhat munkát a fogadó országban; ettől külön kell vizsgálni a beutazásra és a tartózkodásra való jogosultságát. Egy kanadai orvosi vagy mérnöki diploma európai elismerése önmagában még nem jogosít fel az adott szakma gyakorlására, és nem biztosít automatikusan bevándorlási vagy tartózkodási jogot sem.

Az EU belső piacán e rendszerek részben összekapcsolódnak. Az EUMSZ 45. cikke alapján az uniós munkavállaló másik tagállamban külön munkavállalási engedély nélkül dolgozhat. A 2005/36/EK irányelv a szabályozott szakmák elismerését rendezi, egyes szakmáknál a harmonizált minimumképzési követelmények automatikus elismerést alapoznak meg (European Parliament and Council, 2005: Art. 21). Ez a rendszer azért működőképes, mert a tagállamok olyan uniós jogszabályi kereteket fogadtak el, amelyek rendelkezései bírósági úton is érvényesíthetők.

Kanadában számos szakma engedélyezése tartományi vagy területi hatáskör, a mérnöki hivatást például tartományi és területi hatóságok felügyelik (Engineers Canada, 2026). A CETA nem vezette be a szakmai képesítések általános, automatikus elismerését. A megállapodás 11. fejezete keretet ad ahhoz, hogy a szakmai szervezetek és hatóságok szakmánként kölcsönös elismerési megállapodást dolgozzanak ki. Az eljárás minden szakmánál összehasonlítja a képzést, a gyakorlatot, az etikai szabályokat és a felelősségi rendszert.

A folyamat összetettségét és időigényességét, ugyanakkor gyakorlati alkalmazhatóságát is jól mutatja, hogy 2025. december 18-án hatályba lépett a CETA keretében létrejött első, az építészek szakmai képesítésének kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás. A felek 2026 januárjában adtak tájékoztatást annak alkalmazásáról. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az érintett szakemberek további feltételek teljesítése nélkül, automatikusan jogosulttá válnának szakmájuk gyakorlására a másik fél területén. Az európai építésznek megfelelő végzettséggel, érvényes szakmai engedéllyel és az előírt szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie. Az engedély kiadását emellett meghatározott nyelvtudás igazolásához is köthetik, Kanadában pedig regisztrálnia kell az illetékes tartományi vagy területi hatóságnál (Government of Canada, 2025; European Commission, 2026c; CETA Joint Committee, 2024).

Az együttműködés elmélyítése három szinten lehetséges. Az első a szakmai képesítések kölcsönös elismeréséről szóló további megállapodások kidolgozásának felgyorsítását jelentené. A második már az elismerési eljárások összehangolására, a hatóságok közötti információcsere erősítésére, valamint egyes szakmacsoportok esetében közös minimumkövetelmények kialakítására is kiterjedne. Az együttműködés legmélyebb változatában Kanada az uniós képesítéselismerési szabályok releváns változásait is folyamatosan átvenné. Ez már érdemben korlátozná a tartományi szabályozók autonómiáját, ezért a szövetségi kormány nem vállalhatná hitelesen a szerződés kidolgozását a tartományok intézményes részvétele nélkül.

A munkavállalás még mélyebb integrációt igényel. A CETA 10. fejezete meghatározott üzleti célú ideiglenes belépést biztosít kulcsszemélyzetnek, vállalaton belül áthelyezetteknek, befektetőknek, szerződéses szolgáltatóknak, független szakembereknek és rövid távú üzleti látogatóknak. Ez a megközelítés elsősorban a szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó, meghatározott időre szóló munkavégzést könnyítené meg, anélkül, hogy általános munkavállalási vagy letelepedési jogot biztosítana a másik fél állampolgárainak (CETA, Arts. 10.7–10.8). A szabad munkavállalói mozgás ezzel szemben álláskeresési, munkavállalási és egyenlő bánásmódi jogot adna külön engedély nélkül.

A munkavállalás feltételeinek rendezése mellett a társadalombiztosítási rendszerek közötti együttműködés erősítésére is szükség lenne. Az Európai Unió rendeletei (883/2004/EK és 987/2009/EK) meghatározzák, hogy a másik tagállamban munkát vállalók mely ország társadalombiztosítási rendszeréhez tartoznak, biztosítják a különböző tagállamokban szerzett biztosítási időszakok figyelembevételét, és lehetővé teszik bizonyos pénzbeli ellátások külföldön történő folyósítását. Egy kanadai–uniós rendszernek rendeznie kellene a családtagok jogállását, a nyugdíjjogosultságokat, az egészségbiztosítást, a munkanélküli ellátást, a kiküldött munkavállalókat és az egyenlő bánásmódot. Mark Carney kanadai miniszterelnök 2026. szeptember 17-én, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott beszédében a fiatalok európai és kanadai tanulási, munkavállalási és letelepedési lehetőségeinek bővítését szorgalmazta. A kezdeményezés egy fokozatosan kiépülő ifjúsági mobilitási rendszer alapját teremthetné meg, önmagában azonban még nem jelent kötelezettségvállalást a személyek uniós mintára megvalósuló szabad mozgásának biztosítására (Government of Canada, 2026a).

A kettős észak-amerikai és európai integráció

Kanada európai integrációjának egyik lehetséges akadályaként szokták említeni, hogy az ország már szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápol az Egyesült Államokkal és Mexikóval. A szabadkereskedelmi megállapodások azonban nem zárják ki egymást, így Kanada észak-amerikai gazdasági kapcsolatai önmagukban nem jelentenének akadályt az Európai Unióval való együttműködés további elmélyítése előtt. Kanada jelenleg is részes fele a CUSMA-nak és a CETA-nak, emellett több más preferenciális kereskedelmi megállapodásnak. A különböző szabadkereskedelmi megállapodásokat az eredetszabályok választják el egymástól. Egy amerikai termék nem válik automatikusan EU-preferenciára jogosult kanadai termékké azért, mert Kanadán keresztül exportálják, ahogyan egy európai alkatrész sem lesz automatikusan CUSMA-származó kanadai input. A CUSMA külön származási szabályokat alkalmaz, és a kanadai exportőrnek igazolnia kell az adott preferenciális eredetet (CUSMA, 2020: Ch. 4; CETA, 2017: Protocol on Rules of Origin).

A probléma megoldása akkor válik lényegesen nehezebbé, ha az EU–Kanada viszony az egyszerű szabadkereskedelmi megállapodásból egységes piaci vagy vámuniós integrációvá fejlődik. Egy EU–Kanada vámunió nehezen lenne összeegyeztethető Kanada jelenlegi észak-amerikai pozíciójával. A vámunió ugyanis közös vagy erősen összehangolt külső vámtarifát és kereskedelempolitikát követelne. Kanada ez esetben nem tarthatná fenn változatlanul az EU-tól eltérő, önálló vámkötelezettségeit az Egyesült Államokkal és Mexikóval szemben. A CUSMA-t, Kanada WTO-vállalásait és számos harmadik országgal kötött szabadkereskedelmi megállapodását át kellene alakítani. A török vámunió tapasztalata ráadásul azt mutatja, hogy a közös külső kereskedelempolitikához való igazodás döntéshozatali részvétel nélkül jelentős aszimmetriákat eredményezhet. Kanada számára ezért a teljes vámunió valószínűleg a társult tagság legkevésbé célszerű modellje.

Ezzel szemben egy EGT-szerű egységespiaci társulás vámunió nélkül elvileg összeegyeztethető a CUSMA-val. Az Európai Gazdasági Térség (EGT) példája is mutatja, hogy a belső piac négy szabadsága közös külső vámtarifa bevezetése nélkül is érvényesülhet. Ebben az esetben azonban továbbra is ellenőrizni kellene az áruk származását. Egy Kanadában előállított terméknek külön-külön kellene teljesítenie a CUSMA és az EU–Kanada megállapodás szabályait, ha mindkét piacon preferenciális bánásmódot kíván élvezni (European Free Trade Association, 2026b: n.p.).

Ez a vállalatokat beszállítói hálózataik és termelési folyamataik átalakítására ösztönözné. Tegyük fel, hogy egy kanadai autógyártó jelentős mennyiségű európai alkatrészt használ. Az EU-ból származó inputok bizonyos esetekben megkönnyíthetik az EU–Kanada preferenciális eredet megszerzését, de nem számítanak automatikusan CUSMA-eredetűnek. Fordítva, nagy mennyiségű amerikai vagy mexikói input megkönnyítheti a CUSMA szerinti preferenciális származás megszerzését, de az EU-s preferenciális származást nem. Ha a két megállapodás származási szabályait nem hangolnák össze, a Kanadában felhasznált európai és észak-amerikai alapanyagok nem lennének automatikusan együttesen figyelembe vehetők a kedvezményes vámelbánás feltételeinek teljesítésekor. A vállalatoknak ezért termékenként kellene meghatározniuk, hogy az egyes piacokra szánt áruk előállításához mely beszállítói hálózatot és milyen eredetű alapanyagokat érdemes igénybe venniük. Ez azonban nem feltétlenül jelentene piaci hátrányt. Egy jól kialakított megállapodás Kanadát transzatlanti termelési és kereskedelmi csomóponttá tehetné, amely egyszerre élvezhetne széles körű hozzáférést az észak-amerikai és az európai piachoz. Ennek értéke éppen abból fakadna, hogy Kanada nem adná fel kereskedelempolitikai autonómiáját. A siker feltétele azonban az lenne, hogy az eredetszabályok elég világosak és adminisztratív szempontból kezelhetők legyenek, és ne alakuljon ki olyan helyzet, amelyben a kettős megfelelés költsége felemészti a preferenciák gazdasági értékét.

A szabályozási kettősség ennél is mélyebb probléma. A kanadai gazdaság strukturálisan rendkívül szorosan összekapcsolódott az Egyesült Államokkal, ezért számos termékszabvány, ellátási lánc és üzleti modell észak-amerikai környezetben alakult ki. Ha Kanada bizonyos területeken folyamatosan követné az uniós jog változásait, ugyanarra a termékre eltérő észak-amerikai és európai szabályok vonatkozhatnának. A vállalatok többféleképpen alkalmazkodhatnának: megfelelhetnének mindkét szabályozási rendszer követelményeinek, külön termékváltozatot gyárthatnának az európai és az észak-amerikai piacra, vagy valamennyi piacukon alkalmazhatnák a szigorúbb előírásokat. Az utóbbi megoldás különösen akkor valószínű, ha a vállalat számára a termelés kettébontása drága és az EU-piac elvesztése jelentős veszteséget okozna (lásd részletesen Bradford, 2012: 18–35).

A társult tagságról szóló tárgyalások egyik fő technikai feladata annak meghatározása lenne, hogy mely területeken indokolt a teljes jogközelítés, hol elegendő a szabályozási egyenértékűség elismerése, és mely ágazatokban maradhatna fenn a két fél önálló szabályozási rendszere. Ésszerűtlen volna például minden kanadai szabályt az EU-hoz igazítani olyan termékek esetében, amelyek döntően az észak-amerikai piacra készülnek. Más ágazatokban – például a gyógyszeriparban, az orvostechnikai eszközök gyártásában, a kritikus nyersanyagok kitermelésében és feldolgozásában, a tiszta technológiák fejlesztésében, valamint a digitális szolgáltatások területén – a szabályozási követelmények összehangolása és a műszaki szabványok kölcsönös elismerése jelentős gazdasági előnyökkel járhat.

Külön kérdés Kanada föderális szerkezete. A CETA tárgyalása már azért is különleges volt, mert a kanadai tartományok a korábbi kereskedelmi tárgyalásokhoz képest intenzívebben vettek részt benne, többek között a közbeszerzési, szakmai, szolgáltatási és szabályozási kötelezettségek miatt. A szakirodalom szerint ez nem pusztán politikai jóindulat kérdése volt: a szövetségi kormány nem képes minden, nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettséget egyoldalúan végrehajtani olyan területeken, ahol a végrehajtási jogkör a tartományoké (Kukucha, 2013: 528–537; Paquin, 2013: 545–552). A tartományok részvétele nem korlátozódhatna a megállapodás előkészítésére. A kanadai rendszernek azt is biztosítania kellene, hogy az uniós közbeszerzési, környezetvédelmi, energia-, munkajogi vagy szakmai szabályok későbbi változásait a tartományi hatáskörök tiszteletben tartásával, időben és összehangoltan hajtsák végre. A társult tagság ezért Kanada számára legalább annyira belső föderális kormányzási projekt, mint külkereskedelmi szerződés lenne.

A munkaügyeknél hasonló a helyzet. A CETA kereskedelmi és munkajogi fejezete az alapvető munkajogi normák fenntartására és együttműködésre épül, nem hoz létre európai típusú közös munkaerőpiacot. Egy mélyebb társult modellnél azonban előkerülne a munkavállalói egyenlő bánásmód, kiküldetés, munkavédelem, munkaidő, szociális biztonsági koordináció és adott esetben a kollektív jogok kérdése. Az EGT-szerű integráció a munkavállalás és a szociális jogok területén is a hagyományos szabadkereskedelmi együttműködésnél jóval szélesebb kötelezettségekkel járna (European Free Trade Association, 2026b: n.p.).

Az iparpolitika és az állami támogatások kérdése az észak-amerikai gazdasági környezet felől nézve válik igazán összetetté. Az elmúlt években mind az Egyesült Államok, mind Kanada nagyszabású zöldipari és technológiai ösztönző rendszereket vezetett be, amelyekre válaszul az Európai Unió is megalkotta saját stratégiai támogatási kereteit. Kanada – részben az amerikai piac elszívó hatásának ellensúlyozására – jelentős állami támogatásokat biztosít a hazai akkumulátor-, jármű- és kritikusnyersanyag-beruházások számára. Ha Kanada részleges hozzáférést szeretne szerezni az európai egységes piachoz, kulcskérdés lesz, miként hangolható össze az észak-amerikai termelőbázis megőrzését célzó kanadai támogatáspolitika az uniós versenytorzulást tiltó szabályokkal anélkül, hogy Kanada feladná önálló iparpolitikai mozgásterét (Rosén–Sverdrup, 2025: 868–875; European Free Trade Association, 2026b: n.p.).

Föderalizmus és ágazati politikai gazdaságtan

A mélyebb integrációt nem lehet úgy értékelni, mintha Kanada és az Európai Unió egységes nyertes vagy vesztes szereplő volna. A hasznok és az alkalmazkodási költségek ágazatok, vállalatméret, régió és társadalmi csoport szerint oszlanának meg. A nagy multinacionális vállalatok megtakaríthatják a kettős engedélyeztetés és a tesztelések költségének egy részét. Ugyanez arányosan még fontosabb lehet a kkv-k számára, mert számukra egy második megfelelési rendszer gyakran piacra lépési akadály. A szabályozási akadályok lebontása ugyanakkor élesebb versenyhelyzetet teremthet azon belföldi vállalatok számára, amelyek eddig a piac széttagoltságából és az eltérő nemzeti szabályozásokból húztak előnyt.

A szakmai szolgáltatásokban a fogyasztók és a határon átnyúló vállalkozások a nagyobb kínálatból és alacsonyabb belépési akadályokból nyerhetnek. A kérdés az, mely szabályozási különbség szolgál igazolható közérdeket, és melyik aránytalan piacra lépési korlát.

Az iparpolitikában a kritikus nyersanyagok, akkumulátorok, tisztaenergia-technológiák, mesterséges intelligencia és védelmi ipar integrációja jelentős beruházást vonzhat. A mélyebb belső piaci hozzáférés feltételeként megkövetelt támogatási fegyelem azonban közvetlenül érinti Kanada szövetségi berendezkedését. A vállalatoknak nyújtott támogatások és célzott adókedvezmények jelentős részéről ugyanis tartományi hatáskörben döntenek, így a szövetségi kormány nem rendelkezik közvetlen ellenőrzéssel valamennyi ilyen intézkedés felett. A tartományi hatáskörbe tartozó támogatások korlátozására vonatkozó nemzetközi kötelezettségek tényleges végrehajtásához ezért a tartományok intézményes együttműködésére is szükség lenne. Az állami támogatási kontroll bevezetése ezért Kanadában nem csupán külkereskedelmi, hanem kényes belső föderális hatásköri kérdésként merülne fel.

A CETA tárgyalásai során kialakított szövetségi–tartományi együttműködés fontos intézményi előzményt jelentene, a későbbi uniós jogszabályváltozások követése azonban a tartományok tartós és rendszeres részvételét igényelné (Kukucha, 2013: 528–537; Paquin, 2013: 545–552; Broschek–Goff, 2022: 801–820).

A társult tagság ezért a külkereskedelmi kapcsolatok elmélyítése mellett a szövetségi kormány és a tartományok közötti együttműködés megerősítését is megkövetelné. A megállapodás végrehajtásához szövetségi–tartományi koordinációs fórumot kellene létrehozni, biztosítani kellene az uniós jogszabályváltozások időben történő követését és az egységes kanadai álláspont kialakítását, valamint olyan végrehajtási ütemezést kellene elfogadni, amely figyelembe veszi a tartományi törvényhozási eljárásokat. Ha egy tartomány nem hajt végre egy vállalt szabályt, azt is előre rendezni kellene, hogy a kereskedelmi vagy más jellegű következmény csak az érintett ágazatot, az adott tartományt vagy egész Kanadát érinti-e.

Az egyenlő versenyfeltételek biztosítása – a brit megállapodás tanulságai

Az Európai Unió és Kanada gazdasági integrációjának elmélyítése nemcsak a piacra jutás feltételeinek egyszerűsítését, hanem a vállalatok közötti egyenlő versenyfeltételek biztosítását is megkövetelné. A nemzetközi kereskedelempolitikában „level playing field” néven ismert követelmény lényege, hogy a piacok kölcsönös megnyitásából származó előnyöket ne lehessen olyan állami támogatásokkal, szabályozási könnyítésekkel vagy más gazdaságpolitikai eszközökkel megszerezni, amelyek indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozzák a másik fél vállalkozásait. A kérdés túlmutat a hagyományos versenyjogon: a támogatáspolitika, az adózás, a munkavállalói jogok, a környezetvédelem és a klímapolitika egyaránt befolyásolhatja a vállalatok termelési költségeit és nemzetközi versenyképességét (House of Commons Library, 2021).

A probléma különös jelentőséget kapott az Egyesült Királyság uniós kilépését követő tárgyalásokon. A brit kormány meg kívánta őrizni önálló szabályozási és támogatáspolitikai mozgásterét, miközben az Európai Unió a szoros gazdasági kapcsolatok fennmaradását olyan garanciákhoz kívánta kötni, amelyek megakadályozzák a versenyfeltételek jelentős torzulását. A 2020 decemberében aláírt, 2021. május 1-jén hatályba lépett Kereskedelmi és Együttműködési Megállapodás (Trade and Cooperation Agreement, TCA) ezért az egyenlő versenyfeltételek biztosítását önálló, részletesen szabályozott területként kezeli. A megállapodás XI. címe a versenypolitikára, az állami támogatások ellenőrzésére, az állami vállalatokra, az adózásra, valamint a munkajogi, környezetvédelmi és klímavédelmi követelményekre is kiterjed (European Union–United Kingdom, 2021: Arts. 355–411).

A brit megállapodás sajátossága, hogy nem írja elő az uniós jog teljes körű és folyamatos átvételét. A felek megőrzik önálló szabályozási rendszereiket, ugyanakkor közös alapelveket fogadtak el annak érdekében, hogy a szabályozási különbségek ne eredményezzenek jelentős versenytorzulást. A megállapodás tehát nem a jogszabályok azonosságára, hanem az egymástól eltérő rendszerek közötti tisztességes verseny feltételeinek fenntartására épül. Ez a megközelítés Kanada számára is fontos kiindulópont lehetne, mivel az európai integráció elmélyítése nem feltétlenül igényelné az uniós szabályozás valamennyi területen történő átvételét (European Union–United Kingdom, 2021: Arts. 355–356; House of Commons Library, 2021).

Állami támogatások és iparpolitikai érdekellentétek

Az egyenlő versenyfeltételek biztosításának egyik legérzékenyebb területe az állami támogatások ellenőrzése. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107–109. cikkei részletesen szabályozzák a tagállami támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségét. Az uniós szabályok nem tiltják általában a vállalkozások állami támogatását, hanem meghatározzák, hogy a versenyt és a tagállamok közötti kereskedelmet érintő támogatások milyen feltételek mellett nyújthatók. Különös jelentősége van annak, hogy a támogatás szelektív előnyt biztosít-e meghatározott vállalkozásoknak vagy ágazatoknak, és milyen hatást gyakorol a belső piaci versenyre (European Union, 2012: Arts. 107–109).

A brit megállapodás ezzel szemben nem terjesztette ki általánosan az uniós állami támogatási szabályokat az Egyesült Királyságra. A két fél saját támogatásellenőrzési rendszerét működteti, amelyeknek azonban közös alapelveknek kell megfelelniük. A támogatásoknak meghatározott közpolitikai célokat kell szolgálniuk, és indokoltságukat, arányosságukat, valamint a kereskedelemre és a beruházásokra gyakorolt hatásukat is vizsgálni kell. A megállapodás rendelkezik az átláthatóságról, a támogatások független ellenőrzéséről, a bírósági jogorvoslatról és a versenytorzító intézkedések esetén alkalmazható válaszlépésekről is (European Union–United Kingdom, 2021: Arts. 363–375).

A CETA jelenlegi támogatási rendelkezései ennél szűkebb kötelezettségeket tartalmaznak. A megállapodás 7. fejezete elsősorban a támogatások átláthatóságára, az információcserére és a másik fél kereskedelmi érdekeit hátrányosan érintő intézkedésekkel kapcsolatos konzultációkra épül. A támogatásokkal kapcsolatos konzultációs rendelkezések azonban nem tartoznak a CETA általános vitarendezési eljárásának hatálya alá. A megállapodás így nem hoz létre az uniós állami támogatási rendszerhez hasonló, átfogó támogatásellenőrzési mechanizmust (CETA, 2017: Arts. 7.1–7.9).

A kanadai társult tagság esetében a támogatáspolitikai különbségek különösen az autóiparban, az akkumulátorgyártásban, a kritikus nyersanyagok feldolgozásában, a tisztaenergia-technológiák fejlesztésében és a védelmi iparban válhatnának jelentős kérdéssé. Kanada és az Európai Unió egyaránt gazdasági és stratégiai érdeket fűz e tevékenységek bővítéséhez, ugyanakkor a támogatási lehetőségek eltérései a beruházásokért folytatott versenyt is befolyásolhatják. Egy jelentős kanadai szövetségi vagy tartományi támogatás például kedvezőbb feltételeket teremthetne egy vállalat kanadai beruházásához, mint amilyenek az ugyanazon vállalat által tervezett európai beruházáshoz rendelkezésre állnának. Fordított esetben a kanadai vállalkozások számára jelenthetne versenyhátrányt, ha európai versenytársaik olyan uniós vagy tagállami támogatásokhoz jutnának hozzá, amelyekből a kanadai cégek kimaradnának.

Az érdekellentétek feloldása ugyanakkor nem jelenthetné az iparpolitikai támogatások általános megszüntetését. Mindkét félnek érdeke fűződhet a kutatás-fejlesztés, az energiaátmenet, a regionális felzárkóztatás és a stratégiai iparágak támogatásához. A közös szabályozásnak ezért azt kellene biztosítania, hogy a támogatások meghatározott közpolitikai célokat szolgáljanak, átláthatók és arányosak legyenek, valamint ne okozzanak indokolatlan versenytorzulást a másik fél piacán.

Munkajogi, környezetvédelmi és klímapolitikai követelmények

A vállalatok közötti versenyfeltételeket nem kizárólag az állami támogatások alakítják. A munkavédelemre, a munkaidőre, a munkavállalói jogokra, a környezetvédelemre vagy a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó eltérő szabályok egyaránt befolyásolhatják a vállalatok termelési költségeit és versenyhelyzetét. A mélyebb piacnyitás során ezért azt is vizsgálni kellene, hogy a szabályozási különbségek okoznak-e jelentős torzulást a két fél közötti kereskedelemben vagy beruházásokban.

A brit megállapodás egyik lényeges újítása a védelem korábban elért szintjének kereskedelmet vagy beruházásokat érintő csökkentését tiltó kötelezettség (non-regression). A felek vállalták, hogy nem gyengítik a munkajogi, szociális, környezetvédelmi és klímavédelmi követelmények védelmi szintjét oly módon, hogy az befolyásolja a közöttük fennálló kereskedelmet vagy beruházásokat. Ez azonban nem jelenti a szabályozások befagyasztását, és nem követeli meg, hogy a brit jog minden későbbi uniós jogszabályváltozást automatikusan kövessen (European Union–United Kingdom, 2021: Arts. 387, 391; House of Commons Library, 2021).

A CETA már jelenleg is tartalmaz a munkajogi és környezetvédelmi követelmények fenntartására, a hatályos előírások érvényesítésére és a kereskedelem ösztönzése érdekében történő gyengítésük tilalmára vonatkozó rendelkezéseket. A 23. és 24. fejezetben foglalt kötelezettségek végrehajtását ugyanakkor a megállapodás saját konzultációs és szakértői vizsgálati mechanizmusai szolgálják, nem pedig a CETA általános államközi vitarendezési rendszere (CETA, 2017: Chs. 23–24).

A mélyebb kanadai társulás esetében ezért nem elsősorban új elvek megfogalmazására, hanem a már meglévő vállalások pontosabb meghatározására és hatékonyabb érvényesítésére lenne szükség. A felek megállapodhatnának abban, hogy az egységes piachoz való szélesebb hozzáféréssel érintett ágazatokban milyen munkajogi és környezetvédelmi követelményeket kell fenntartaniuk, miként ellenőriznék ezek teljesítését, és milyen következményekkel járna a versenyfeltételeket jelentősen befolyásoló szabályozási eltérés.

A klímapolitika külön figyelmet érdemelne. Az Európai Unió 2026. január 1-jétől alkalmazza a karbonintenzív importtermékekre vonatkozó karbonhatár-kiigazítási mechanizmus (Carbon Border Adjustment Mechanism, CBAM) végleges rendszerét. A szabályozás meghatározott termékcsoportok esetében az importáruk előállításához kapcsolódó kibocsátások szén-dioxid-költségének figyelembevételével kívánja mérsékelni az uniós és a külföldi termelők közötti eltérő karbonárazásból eredő versenykülönbségeket. A külföldön ténylegesen megfizetett karbonár a megfelelő feltételek mellett figyelembe vehető az uniós kötelezettség meghatározásakor (European Commission, 2026f).

Kanada és az Európai Unió szorosabb ipari integrációja ezért szükségessé tehetné a karbonárazási rendszerek közötti együttműködés elmélyítését, a kibocsátási adatok ellenőrzésének összehangolását és az esetleges kettős költségviselés elkerülését. Ez különösen az acél- és alumíniumipar, a műtrágyagyártás, valamint az energiaigényes ipari tevékenységek esetében lehetne jelentős. Az együttműködés ugyanakkor nem feltétlenül követelné meg a két fél teljes klímapolitikai szabályozásának egységesítését.

Adózás, közbeszerzés és a szabályozási különbségek

Az egyenlő versenyfeltételek kérdése az adópolitikát is érintené. Az eltérő társaságiadó-terhek, adókedvezmények és beruházásösztönző intézkedések jelentősen befolyásolhatják a vállalatok telephelyválasztását és a beruházások földrajzi eloszlását. Az adópolitikai különbségek azonban önmagukban nem jelentenek tisztességtelen versenyt. A brit megállapodás sem ír elő egységes társaságiadó-kulcsokat, hanem elsősorban az adózási átláthatóságra, a jó adóügyi kormányzásra és a nemzetközi adózási kötelezettségekre épít (European Union–United Kingdom, 2021: Arts. 381–382; House of Commons Library, 2021).

Egy kanadai társult tagság esetében ezért különbséget kellene tenni az általános adópolitikai eltérések és a vállalkozások meghatározott csoportjainak nyújtott, szelektív adókedvezmények között. Utóbbiak bizonyos feltételek mellett az állami támogatásokhoz hasonló versenytorzító hatással járhatnak. A megállapodásnak elsősorban az adókedvezmények átláthatóságát, a kedvezményezettek körének meghatározását és az érintett piacokra gyakorolt hatások ellenőrzését kellene szabályoznia, nem pedig Kanada és az Európai Unió adórendszereinek teljes összehangolását előírnia.

A közbeszerzések területén hasonló problémák merülhetnének fel. A CETA már jelenleg is jelentős hozzáférést biztosít a felek közbeszerzési piacaihoz, beleértve számos kanadai tartományi és helyi beszerzést is. A megállapodás ugyanakkor értékhatárokhoz, a szerződésben meghatározott intézményi és ágazati körhöz, valamint külön kivételekhez köti a piacnyitást (CETA, 2017: Ch. 19 és Annexes 19-1–19-8).

A mélyebb integráció újabb kérdéseket vetne fel a helyi vállalkozásokat előnyben részesítő feltételek, a stratégiai iparágakat támogató beszerzési programok, valamint a biztonsági és közérdekű kivételek alkalmazása körül. A védelmi iparban, a kritikus infrastruktúrákban és a stratégiai technológiák területén különösen nehéz lenne egyensúlyt teremteni a gazdasági nyitottság és a nemzetbiztonsági szempontok között. A társult tagság nem jelenthetné automatikusan valamennyi közbeszerzési és támogatási program megnyitását a másik fél vállalkozásai előtt. A megállapodásnak ezért ágazatonként kellene meghatároznia a kölcsönös hozzáférés feltételeit, valamint a biztonsági és közérdekű szempontok alapján indokolható kivételeket.

A szabályozási eltérések kezelése és a versenyfeltételek helyreállítása

A brit megállapodás egyik legfontosabb intézményi újítása, hogy nemcsak a vállalt kötelezettségek megsértésére, hanem a felek szabályozásának későbbi, jelentős eltérésére is megoldást kínál. A TCA 411. cikke alapján a felek meghatározott feltételek mellett kiegyenlítő intézkedéseket alkalmazhatnak, amennyiben a támogatáspolitikai, munkajogi, szociális, környezetvédelmi vagy klímavédelmi szabályozásuk közötti jelentős eltérések érdemben befolyásolják a két fél közötti kereskedelmet vagy beruházásokat. Az intézkedéseknek arányosnak kell lenniük, alkalmazásuk pedig meghatározott választottbírósági eljárás keretében vitatható (European Union–United Kingdom, 2021: Art. 411; House of Commons Library, 2021).

A mechanizmus jelentősége abban áll, hogy különbséget tesz a szerződéses kötelezettségek megsértése és a jogszerű szabályozási eltérések gazdasági következményei között. Előfordulhat ugyanis, hogy az egyik fél nem sérti meg a megállapodást, mégis olyan új szabályokat vezet be, amelyek jelentősen megváltoztatják a vállalkozások közötti verseny feltételeit. Ilyen esetben a cél nem feltétlenül a szabályozás megváltoztatásának kikényszerítése lenne, hanem a kereskedelmi kapcsolatokban kialakult egyensúly helyreállítása.

Ez a megközelítés a kanadai társult tagság esetében is alkalmazható lenne, különösen azokon a területeken, ahol a felek nem vállalnák egymás jogszabályainak folyamatos átvételét. Ha például Kanada egy meghatározott iparágban jelentős új támogatási programot vezetne be, vagy az Európai Unió az adott ágazatban lényegesen szigorúbb környezetvédelmi követelményeket fogadna el, a feleknek lehetőségük lenne megvizsgálni, hogy a változások milyen hatást gyakorolnak a kölcsönös piaci hozzáférésre és a vállalatok versenyhelyzetére.

Az eltérő szabályozás ugyanakkor önmagában nem alapozhatna meg kereskedelmi korlátozásokat. A kiegyenlítő intézkedések alkalmazását ahhoz kellene kötni, hogy a szabályozási különbség megbízható bizonyítékok alapján jelentős hatást gyakoroljon az érintett ágazatban a kereskedelemre vagy a beruházásokra. A megállapodásnak ezért előre rendeznie kellene az alkalmazható intézkedések körét, a gazdasági hatások értékelésének szempontjait, az arányosság követelményét és a jogorvoslat lehetőségét.

A kanadai konstrukcióban különösen fontos lenne a dinamikus jogkövetés és a versenyfeltételek fenntartását szolgáló mechanizmusok elhatárolása. Azokon a területeken, ahol Kanada vállalná a releváns uniós jog folyamatos átvételét, a közös szabályoktól való eltérést elsősorban a jogkövetésre és a szerződésszegésre vonatkozó rendelkezések alapján kellene kezelni. Más ágazatokban viszont a felek megőrizhetnék szabályozási önállóságukat, miközben kötelezettséget vállalnának arra, hogy a jelentős versenytorzulásokat konzultációval, az érintett szabályok összehangolásával vagy szükség esetén arányos kiegyenlítő intézkedésekkel rendezik.

Az egyenlő versenyfeltételek helye a kanadai társulási modellben

Kanada és az Európai Unió megőrizhetné gazdasági és társadalompolitikai rendszereinek sajátosságait, miközben közös szabályokat alakítana ki a jelentős versenytorzulások megelőzésére és kezelésére. A társulási megállapodás általános rendelkezései meghatározhatnák a versenyjogi együttműködés, az állami támogatások átláthatósága, a munkajogi és környezetvédelmi követelmények fenntartása, valamint az adózási és közbeszerzési együttműködés alapelveit. A konkrét kötelezettségek köre és szigorúsága ugyanakkor az egyes ágazatokban biztosított piaci hozzáféréshez igazodhatna.

A hagyományos kereskedelmi együttműködés területén elegendő lehetne a CETA meglévő rendelkezéseinek megerősítése, a támogatások átláthatóságának javítása és a versenytorzító intézkedésekkel kapcsolatos konzultációs lehetőségek bővítése. Az egységes piachoz való közvetlenebb hozzáférést biztosító ágazatokban viszont szigorúbb követelményekre lenne szükség, amelyek a támogatások ellenőrzésére, a közös szabályok folyamatos érvényesítésére és a jogviták rendezésére is kiterjednének.

Az egyenlő versenyfeltételek biztosítása mindkét fél számára kötelezettségekkel járna. Kanada és az Európai Unió egyaránt vállalná, hogy figyelembe veszi saját támogatási és szabályozási intézkedéseinek a másik fél piacára gyakorolt hatásait. A kölcsönös vállalások teljesítéséhez olyan ellenőrzési és vitarendezési eljárásokat kellene kialakítani, amelyek a felek szabályozási önállóságának megőrzése mellett is lehetővé teszik a jelentős versenytorzulások kezelését.

Döntéshozatal, ellenőrzés és vitarendezés

Az uniós szabályozás változásainak folyamatos átvétele ugyanakkor kérdéseket vet fel Kanada demokratikus döntéshozatali önállóságával és a közös szabályok kialakításában való részvételével kapcsolatban. Kanada olyan szabályokat alkalmazhatna, amelyeket az uniós intézmények fogadnak el, miközben nem rendelkezne szavazattal sem a Tanácsban, sem az Európai Parlamentben. Az EGT keretében ezt a problémát az érintett országok számára biztosított konzultációs és véleményezési lehetőségek mérséklik, amelyek révén már az uniós jogszabályok előkészítése során részt vehetnek a később rájuk is vonatkozó szabályok kialakításában. Az EFTA-államok szakértői részt vehetnek a Bizottság előkészítő munkájában, szakértői csoportokban és bizottságokban, de a végső uniós jogalkotási döntésben nincs szavazatuk (EEA Agreement, Arts. 99–101; European Free Trade Association, 2026c).

Kanada már az általa később alkalmazandó uniós szabályok előkészítése során hozzáférhetne a jogszabálytervezetekhez, formális véleményt nyújthatna be, szakértői pedig tanácskozási joggal vehetnének részt az érintett szakmai egyeztetéseken. A döntésalakítás azonban nem azonos a döntéshozatallal. Ha Kanada tényleges vétót kapna az uniós jogalkotásban, az a tagállami és uniós intézményi egyensúlyt változtatná meg, ha pedig semmilyen befolyást nem kapna, a dinamikus jogátvétel kanadai legitimitása gyengülne.

A felügyeletre az EGT kétpilléres rendszere kínál tanulságot. Az EU oldalán a Bizottság és az Európai Unió Bírósága, az EFTA-oldalon az EFTA Felügyeleti Hatóság és az EFTA Bíróság biztosítja a párhuzamos ellenőrzést és a homogén értelmezést (European Free Trade Association, 2026d). Az uniós intézmények így nem gyakorolnak általános közvetlen felügyeletet az EFTA-államok felett, de a közös szabályok jogi hatása fennmarad. A teljes EFTA-pillérrendszer átvétele Kanada esetében aránytalanul összetett intézményi megoldás lenne. Egyszerűbb konstrukciót kínálhatna egy független kanadai megfelelési hatóság, egy erős vegyes bizottság és egy választottbíróság kombinációja.

Az uniós jog autonómiáját ugyanakkor meg kell őrizni. Ha egy jogvita uniós jogi fogalom értelmezését igényli, a külső fórum nem alakíthat ki az Európai Unió Bíróságától eltérő, az EU-ra kötelező értelmezést. A megoldás lehet kötelező előzetes megkeresés vagy olyan vitarendezési szabály, amely az uniós jog jelentését az EUB értelmezéséhez köti, miközben a választottbíróság a szerződéses következményekről dönt.

A szabályozási eltérésekből fakadó következményeknek igazodniuk kell az eltérések súlyához és a belső piac működésére gyakorolt hatásukhoz. Egy digitális termékszabály késedelmes átvétele például nem indokolhatná a teljes kereskedelmi megállapodás felfüggesztését. Az érintett piaci kedvezmény korlátozása, ideiglenes kiegyenlítő intézkedés vagy célzott pénzügyi korrekció arányosabb válasz lehetne. A keresztfelfüggesztés csak akkor indokolt, ha a jogsértés rendszerszintű, vagy az ágazati intézkedés nem képes helyreállítani az egyensúlyt.

Az egységespiaci hozzáférés pénzügyi és végrehajtási költségei

Az intézményi keretek mellett a társulás finanszírozását és végrehajtásának költségeit is rendezni kellene. A közös szabályok alkalmazása, a jogszabályváltozások követése és az ellenőrzési rendszer működtetése tartós költségeket jelentene Kanada, az Európai Unió és az érintett vállalkozások számára egyaránt. A piaci hozzáférés gazdasági előnyeit ezért a költségvetési hozzájárulásokkal, a jogi és adminisztratív alkalmazkodás terheivel, valamint a szabályozási önállóság esetleges korlátozásával együtt kellene értékelni.

Nincs olyan általános uniós szabály, amely szerint egy harmadik ország az egységes piachoz való hozzáférésért előre meghatározott összegű díjat fizet. Az EGT-ben részt vevő EFTA-államok több formában járulnak hozzá az integráció költségeihez: finanszírozzák azokat az uniós programokat, amelyekben részt vesznek, fenntartják saját EFTA/EGT-intézményeiket, és külön pénzügyi mechanizmusokon keresztül támogatják az európai gazdasági és társadalmi kohéziót. Az EU-programokban való EGT-részvétel pénzügyi hozzájárulásának jogalapját az EGT-megállapodás 82. cikke adja, és a hozzájárulás éves programfinanszírozáshoz kapcsolódik (European Free Trade Association, 2026e: n.p.).

Kanada egységes piachoz való hozzáférésének pénzügyi vonzatai több különböző költségelemből tevődnének össze:

• Közvetlen költségvetési hozzájárulás. Kanada már ma is társulhat uniós programokhoz anélkül, hogy EU-tag lenne – a Horizon Europe-ban való részvétele erre precedenst jelent. Egy szélesebb társulás esetén Erasmus+, kutatási, innovációs, védelmi-ipari, digitális vagy más uniós programokhoz külön hozzájárulási képlet kapcsolódhatna, ezért nem lenne szükség egységes „tagdíjra”.
• Szabályozási alkalmazkodási költség. A kormányzatnak és a tartományoknak át kellene alakítaniuk jogszabályokat, hatósági gyakorlatot, adatbázisokat, engedélyezési és ellenőrzési rendszereket. A vállalatoknak ugyancsak alkalmazkodási költségeik lennének. Ezek azonban részben megtérülhetnek, ha eltűnik a kettős tanúsítás és csökkennek a nem vámjellegű kereskedelmi akadályok.
• Intézményi és adminisztratív költség. A vegyes bizottságok, felügyeleti mechanizmusok, vitarendezés, piaci felügyelet és jogfrissítés fenntartása állandó apparátust kívánna. Kanada föderális szerkezete miatt ennek tartományi dimenziója is jelentős lenne.
• Szuverenitási vagy szabályozási alternatívaköltség. Ez a legnehezebben számszerűsíthető tétel. Ha Ottawa és a tartományok vállalják, hogy egyes területeken a jövőbeni uniós jogot követik, lemondanak bizonyos önálló szabályozási lehetőségekről. Ezt csak akkor érdemes vállalniuk, ha a jobb piaci hozzáférésből, beruházásokból és tranzakciós költségcsökkenésből származó várható haszon meghaladja az autonómiaveszteséget (Graver, 2016: 811–821; Rosén–Sverdrup, 2025: 872–879).

Kanada várható pénzügyi hozzájárulása jelenleg nem számszerűsíthető, mivel sem a piacnyitás területei, sem az elérhető uniós programok köre, sem a lehetséges kohéziós hozzájárulás vagy a jogátvételi kötelezettségek mértéke nem ismert. Megbízható költségbecslés ezért csak a társulási megállapodás konkrét feltételeinek meghatározása után készülhetne.

A moduláris társulás lehetséges szerkezete

A korábban bemutatott lehetőségek közül a kanadai társulás számára egy olyan moduláris megoldás körvonalazódik, amely a svájci típusú ágazati együttműködés rugalmasságát az EGT-re jellemző, folyamatos jogkövetést és felügyeletet biztosító intézményi megoldásokkal kapcsolná össze. Ennek jogi alapját az EUMSZ 217. cikkére épülő keretmegállapodás teremthetné meg. A keret nem nevezné Kanadát uniós tagnak alkotmányos értelemben, de létrehozhatna egy társult gazdasági státuszt. A CETA kereskedelmi vívmányai fennmaradnának, és külön jegyzőkönyvek nyitnák meg az egységes piac kijelölt részeit.

Az együttműködés első szakaszában azok a területek kaphatnának helyet, ahol a felek szabályozási megközelítései már jelenleg is közel állnak egymáshoz, és a piacnyitás viszonylag gyorsan eredményeket hozhat: kutatás, ifjúsági mobilitás, kritikus nyersanyagok, energia, védelmi ipar, ipari megfelelőségértékelés és digitális együttműködés. A második szakaszban szélesedhetne a szakmai mobilitás, közbeszerzés és egyes szolgáltatási piacok integrációja. A teljes körű pénzügyi „útlevél” bevezetése, a személyek általános szabad mozgásának biztosítása, valamint az élelmiszer-biztonsági, állat- és növényegészségügyi együttműködés elmélyítése csak egy későbbi szakaszban, külön meghatározott feltételek teljesülése esetén valósulhatna meg.

Minden modulban meg kellene határozni az alkalmazandó joganyag körét, a jogszabályváltozások követésének eljárását, a felügyeleti hatásköröket, a vitarendezés módját és a vállalt szabályoktól való eltérés arányos következményeit. A megállapodás három- vagy ötévenkénti felülvizsgálata során a felek dönthetnének az együttműködés újabb ágazatokra történő kiterjesztéséről. A fokozatos bevezetés lehetővé tenné, hogy a jogi és adminisztratív feltételek kialakítása lépést tartson a piacnyitás ütemével.

A költségvetési hozzájárulást modulonként célszerű meghatározni. Kanada hozzájárulhatna azoknak az uniós programoknak a finanszírozásához, amelyekben részt vesz, fedezhetné a közös intézményrendszer működtetésének rá háruló költségeit, és a szélesebb piaci hozzáféréshez kapcsolódóan kohéziós vagy stratégiai beruházási hozzájárulást is vállalhatna. Egyetlen általános tagsági díj ebben a rendszerben kevésbé lenne átlátható, mint az egyes jogokhoz és programokhoz kapcsolódó képlet.

Következtetések

A kanadai társult tagság 2026 szeptemberében politikai kezdeményezés, nem végleges jogi kategória. A fogalom mégis fontos, mert pontosan arra a hiányra mutat rá, amely az EU jelenlegi külkapcsolati rendszerében a fejlett, hasonló értékrendű, de földrajzilag Európán kívüli partnerek esetében jelentkezik. A hagyományos szabadkereskedelmi megállapodás jelentős mértékű piacnyitást hozhat, de nem oldja meg a szabályozási széttagoltságot. A teljes tagság viszont jogilag és politikailag nem reális. A kettő közötti tér nem üres, de eddigi modelljei európai földrajzi, történeti és intézményi környezetben alakultak ki.

A CETA már jelenleg is szilárd alapot biztosít az Európai Unió és Kanada gazdasági együttműködésének további elmélyítéséhez. A megállapodás a vámtételek 99 százalékának eltörlését irányozza elő, és a szolgáltatások, a közbeszerzések, a beruházások, a szellemi tulajdon védelme, valamint a szabályozási együttműködés területére is kiterjed. Mindezek ellenére az Európai Unió és Kanada továbbra is megőrzi önálló jogrendjét és szabályozási autonómiáját. A társult tagság azokon a területeken jelentene érdemi előrelépést, ahol a kereskedelmi kedvezmények kölcsönös biztosításán túl a két fél közös szabályok alkalmazásával és a jogszabályok folyamatos összehangolásával teremtené meg az egységes piaci részvétel feltételeit. Ez a váltás a nem vámjellegű akadályok csökkenését, közvetlenebb szolgáltatási jogokat és nagyobb mobilitást adhat, de erősebb jogkövetést és felügyeletet követel.

A tanulmány legfontosabb következtetése, hogy a piacnyitás lehetőségei elválaszthatatlanok az együttműködés intézményi és jogi feltételeitől. A társult tagságról szóló megállapodásnak ezért nemcsak a piaci hozzáférés mértékét és az alkalmazandó közös szabályokat kellene meghatároznia, hanem azt is, miként követné a két fél a jogszabályok későbbi változásait, hogyan biztosítaná a vállalt kötelezettségek betartását, és milyen következményekkel járna az elfogadott szabályoktól való eltérés. E kérdések egyértelmű rendezése nélkül az együttműködés elmélyítése korlátokba ütközhetne, a szabályozási bizonytalanság pedig hosszabb távon is akadályozhatná a gazdasági kapcsolatok fejlődését.

Kanada szoros észak-amerikai gazdasági kapcsolatai nem jelentenek akadályt az Európai Unióval való együttműködés további elmélyítése előtt. Kanada egyidejűleg több szabadkereskedelmi övezethez is tartozhat, amennyiben az eltérő származási szabályok alkalmazása biztosítja a megállapodásokból eredő kötelezettségek összeegyeztethetőségét. Egy vámunió létrehozása ugyanakkor már Kanada önálló vámpolitikájának jelentős korlátozásával járna, és az Egyesült Államokkal, valamint Mexikóval fennálló kereskedelmi kapcsolatainak átalakítását is szükségessé tehetné. Az európai és az észak-amerikai gazdasági integráció összeegyeztethetősége ezért elsősorban azon múlna, hogy sikerül-e kezelni az eltérő szabályozási követelményekből fakadó nehézségeket, összehangolni az állami támogatásokra vonatkozó előírásokat, biztosítani az ellátási láncok zavartalan működését, valamint megfelelő megoldást találni a két fél szabályozásának későbbi változásaiból eredő különbségekre.

A mezőgazdaság, a pénzügyi szolgáltatások és a munkavállalók szabad mozgása különösen érzékeny területei lennének az integráció elmélyítésének, mivel a két fél eltérő gazdasági érdekei, szabályozási rendszerei és társadalompolitikai megfontolásai jelentősen megnehezíthetik a teljes körű együttműködés megvalósítását. A gazdasági érdekellentétek feloldása mellett ezeken a területeken a pénzügyi felügyelet, a szociális ellátórendszerek és a szövetségi, illetve tartományi hatáskörök összehangolására is szükség lenne, ami jóval túlmutat egy hagyományos kereskedelmi megállapodás keretein. Az ipari termékek megfelelőségértékelésének egyszerűsítése, valamint a kutatás, az oktatás, a kritikus nyersanyagok, az energia, a digitális gazdaság és a védelmi ipar területén folytatott együttműködés elmélyítése ugyanakkor kedvező kiindulópontot jelenthetne. Az első lépések közé tartozhatna a szakemberek meghatározott csoportjai számára a munkavállalási és szakmai mobilitási lehetőségek bővítése is.

A társulás az EUMSZ 217. cikkére épülő keretmegállapodással valósulhatna meg, amely lehetővé tenné az együttműködés ágazatonként eltérő mélységű szabályozását. A CETA-ra épülő megállapodás közös szabályokat határozna meg a dinamikus jogkövetés, a döntés-előkészítés, a felügyelet és a vitarendezés területén. Kanada szakértői részt vehetnének a rá vonatkozó szabályok előkészítésében, de uniós jogalkotási szavazatot nem kapnának. A vállalt kötelezettségek teljesítését független kanadai és uniós hatóságok ellenőriznék. A közös szabályoktól való eltérés esetén elsősorban az érintett ágazatban biztosított piaci kedvezmény korlátozására kerülhetne sor.

A társult tagság megvalósítását nem az elnevezés, hanem a vállalt kötelezettségek és a biztosított piaci jogosultságok határoznák meg. Az együttműködés mélysége attól függene, hogy Kanada mely ágazatokban vállalná az uniós szabályok folyamatos követését, és ezért milyen mértékű piaci hozzáférést kapna. A szabályozási, pénzügyi és intézményi feltételek összehangolásával olyan társulási modell jöhetne létre, amely lehetővé tenné Kanada szorosabb európai gazdasági integrációját anélkül, hogy feladná észak-amerikai kereskedelmi kapcsolatait.

Irodalomjegyzék

Agriculture and Agri-Food Canada (2025): Book 3 Key policies programs and issues in the agriculture and agri food sector Minister's transition book 2025. Government of Canada. https://agriculture.canada.ca/en/department/transparency/briefing-documents/aafc-transition-books/book-3-key-policies-programs-and-issues-agriculture-and-agri-food-sector-ministers-transition-book (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Bartels, L. (2007): The Trade and Development Policy of the European Union. European Journal of International Law, 18(4), 715–756. https://doi.org/10.1093/ejil/chm042.

Bradford, A. (2012): The Brussels Effect. Northwestern University Law Review, 107(1), 1–68. https://scholarlycommons.law.northwestern.edu/nulr/vol107/iss1/1/ (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Broschek, J. – Goff, P. M. (2022): Explaining Sub-Federal Variation in Trade Agreement Negotiations: The Case of CETA. Journal of Common Market Studies, 60(3), 801–820. https://doi.org/10.1111/jcms.13287.

Canada – European Union (2016): Comprehensive Economic and Trade Agreement CETA. Brussels, 30 October 2016. https://www.international.gc.ca/trade-commerce/trade-agreements-accords-commerciaux/agr-acc/ceta-aecg/text-texte/index.aspx?lang=eng (letöltve: 2026. szeptember 18.).

CETA (2017): Comprehensive Economic and Trade Agreement between Canada and the European Union and its Member States. Official Journal of the European Union, L 11, 14 January 2017, 23–1079. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX:22017A0114(01) (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Canadian Securities Administrators (2026): Who We Are. https://www.securities-administrators.ca/about/who-we-are/ (letöltve: 2026. szeptember 19.).

CETA Joint Committee (2024): Decision No 1/2024 on an agreement on the mutual recognition of professional qualifications of architects. https://www.international.gc.ca/trade-commerce/trade-agreements-accords-commerciaux/agr-acc/ceta-aecg/2024-10-10-decision-mutual-recognition-reconnaissance-mutuelle.aspx?lang=eng (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Council of the European Union (2024): Council Decision EU Euratom 2024 995 authorising the opening of negotiations with the Swiss Confederation on a broad package of measures related to bilateral relations. Official Journal of the European Union. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/ALL/?uri=OJ:L_202400995 (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Council of the European Union (2026): Council Decision (EU) 2026/792 of 24 February 2026 on the signing, on behalf of the European Union, of a broad package of agreements between the European Union and the Swiss Confederation. Official Journal of the European Union, OJ L, 2026/792, 8 April 2026.

CUSMA (2020): Canada United States Mexico Agreement Chapter 4 Rules of Origin. Global Affairs Canada. https://www.international.gc.ca/trade-commerce/trade-agreements-accords-commerciaux/agr-acc/cusma-aceum/text-texte/04.aspx?lang=eng (letöltve: 2026. szeptember 18.).

de Mestral, A. (2015): When Does the Exception Become the Rule? Conserving Regulatory Space under CETA. Journal of International Economic Law, 18(3), 641–654. https://doi.org/10.1093/jiel/jgv033.

EEA Agreement (1994): Agreement on the European Economic Area. Official Journal of the European Communities, L 1, 3 January 1994. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX:21994A0103(01) (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Engineers Canada (2026): Engineering regulators. https://engineerscanada.ca/regulatory-excellence/engineering-regulators (letöltve: 2026. szeptember 9.).

European Commission (2023): Recommendation for a Council Decision authorising the opening of negotiations between the European Union and the Swiss Confederation on a broad package of measures related to bilateral relations. COM 2023 798 final. Brussels. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX:52023PC0798 (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Commission (2026a): 2026 State of the Union Address by President von der Leyen. 16 September 2026. https://cyprus.representation.ec.europa.eu/news/2026-state-union-address-president-von-der-leyen-2026-09-16_en (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Commission (2026b): EU Canada agreements. Directorate General for Trade and Economic Security. https://policy.trade.ec.europa.eu/eu-trade-relationships-country-and-region/countries-and-regions/canada/eu-canada-agreements_en (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Commission (2026c): Easier mobility for architects as EU Canada agreement enters into force. 19 January 2026. https://policy.trade.ec.europa.eu/news/easier-mobility-architects-eu-canada-agreement-enters-force-2026-01-19_en (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Commission (2026d): Free movement EU nationals. Directorate General for Employment Social Affairs and Inclusion. https://employment-social-affairs.ec.europa.eu/policies-and-activities/moving-working-europe/working-another-eu-country/free-movement-eu-nationals_en (letöltve: 2026. szeptember 19.).

European Commission (2026e): EU social security coordination. Directorate General for Employment Social Affairs and Inclusion. https://employment-social-affairs.ec.europa.eu/policies-and-activities/moving-working-europe/eu-social-security-coordination_en (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Commission (2026f): CBAM definitive regime. Directorate-General for Taxation and Customs Union. https://taxation-customs.ec.europa.eu/carbon-border-adjustment-mechanism/cbam-definitive-regime_en (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Economic Community (1957): Treaty establishing the European Economic Community. Rome, 25 March 1957. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX:11957E/TXT (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Free Trade Association (2026a): How EU Law becomes EEA Law. https://www.efta.int/eea/how-eu-law-becomes-eea-law (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Free Trade Association (2026b): Q and A about the EEA Agreement. https://www.efta.int/eea-relations-eu/qa-about-eea-agreement (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Free Trade Association (2026c): Decision shaping. https://www.efta.int/eea-relations-eu/decision-shaping (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Free Trade Association (2026d): EEA Institutions Two pillar Structure. https://www.efta.int/eea-relations-eu/eea-institutions-two-pillar-structure
(letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Free Trade Association (2026e): EU Programmes with EEA EFTA Participation. https://www.efta.int/eea-relations-eu/policy-areas/horizontal-policies/eu-programmes-eea-efta-participation (letöltve: 2026. szeptember 18.).

European Parliament (2016): A Study on the Law and Practice of EU Association Agreements. Study for the Committee on Constitutional Affairs. European Parliament, Brussels.

European Parliament (2018): Resolution of 19 September 2018 on relationships between the EU and third countries concerning financial services regulation and supervision 2017 2253 INI. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX:52018IP0326 (letöltve: 2026. szeptember 19.).

European Parliament and Council (2004): Regulation EC No 883 2004 on the coordination of social security systems. Official Journal of the European Union, L 166, 30 April 2004.

European Parliament and Council (2005): Directive 2005 36 EC on the recognition of professional qualifications. Official Journal of the European Union, L 255, 30 September 2005.

European Parliament and Council (2009): Regulation EC No 987 2009 laying down the procedure for implementing Regulation EC No 883 2004. Official Journal of the European Union, L 284, 30 October 2009.

European Union–United Kingdom (2021): Trade and Cooperation Agreement between the European Union and the European Atomic Energy Community, of the one part, and the United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland, of the other part. Official Journal of the European Union, L 149, 30 April 2021, 10–2539.

European Union (2012): Consolidated versions of the Treaty on European Union and the Treaty on the Functioning of the European Union. Official Journal of the European Union, C 326, 26 October 2012. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX:12012E/TXT (letöltve: 2026. szeptember 19.).

Fahey, E. (2017): CETA and Global Governance Law: What Kind of Model Agreement Is It Really in Law. European Papers, 2(1), 293–302. https://doi.org/10.15166/2499-8249/119.

Federation of Law Societies of Canada (2026): About Us. https://flsc.ca/about-us/ (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Gálik, Z. – Molnár, A. (eds.) (2019): Regional and Bilateral Relations of the European Union. Budapest: Dialóg Campus. https://akfi-dl.uni-nke.hu/pdf_kiadvanyok/web_PDF_Regional_and_Bilateral_Relations_of_the_EU.pdf (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Government of Canada (2025): Decision No 1/2024 of the Joint Committee on Mutual Recognition of Professional Qualifications of 10 October 2024 setting out an agreement on the mutual recognition of professional qualifications for architects. Canada Treaty Series, 2025/13. Entry into force: 18 December 2025. https://treaty-accord.gc.ca/details.aspx?id=105794  (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Government of Canada (2026a): Prime Minister Carney delivers an address to the European Parliament. 17 September 2026. https://www.pm.gc.ca/en/news/speeches/2026/09/17/prime-minister-carney-delivers-address-european-parliament (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Government of Canada (2026b): Prime Minister Carney deepens ties with trusted allies in visit to France and the United Kingdom. 17 September 2026. https://www.pm.gc.ca/en/news/news-releases/2026/09/17/prime-minister-carney-deepens-ties-trusted-allies-visit-france-and (letöltve: 2026. szeptember 18.).

Graver, H. P. (2016): Possibilities and Challenges of the EEA as an Option for the UK After Brexit. European Papers, 1(3), 803–821. https://www.europeanpapers.eu/e-journal/possibilities-and-challenges-of-the-eea-as-an-option-for-the-uk-after-brexit (letöltve: 2026. szeptember 18.).

House of Commons Library (2021): The UK–EU Trade and Cooperation Agreement: Level playing field. Research Briefing, CBP-9190. London: House of Commons Library.

Kaddous, C. (2008): The Relations between the EU and Switzerland. In Dashwood, A. – Maresceau, M. eds: Law and Practice of EU External Relations. Cambridge University Press, 227–269.

Kukucha, C. J. (2013): Canadian Sub Federal Governments and CETA. Overarching Themes and Future Trends. International Journal, 68(4), 528–537. https://doi.org/10.1177/0020702013509321.

Meunier, S. – Nicolaïdis, K. (2006): The European Union as a Conflicted Trade Power. Journal of European Public Policy, 13(6), 906–925. https://doi.org/10.1080/13501760600838623.

Miglio, A. (2018): Differentiated Integration and the Principle of Loyalty. European Constitutional Law Review, 14(3), 475–498.

Office of the Superintendent of Financial Institutions (2026): Foreign bank branches. Government of Canada. https://www.osfi-bsif.gc.ca/en/supervision/financial-institutions/foreign-bank-branches (letöltve: 2026. szeptember 17.).

Paquin, S. (2013): Federalism and the Governance of International Trade Negotiations in Canada. Comparing CUSFTA with CETA. International Journal, 68(4), 545–552.

Rosén, G. – Sverdrup, U. (2025): Norway and the European Union. In The Oxford Handbook of Norwegian Politics. Oxford University Press, 862–879.

Sáenz de Santa María, P. A. (2019): The European Union and the Law of Treaties: A Fruitful Relationship. European Journal of International Law, 30(3), 721–751.

Swiss Federal Department of Foreign Affairs (2026): Content of the package Switzerland–EU (Bilaterals III). Swiss Confederation, 13 March 2026. https://www.europa.eda.admin.ch/en/content-package-switzerland-eu (letöltve: 2026. szeptember 18.)